Kezdetben volt az, hogy kimondtuk: nem mérünk részidőket, kései nekrológra játszunk!
Jó! Lehet, hogy ilyen kerek-perec nem mondtuk ki, csak a tartalmát, tény viszont, hogy a nekrológot véletlenül se hoztuk össze a halállal.
Illetve: nem gondol az ember húszévesen bele a halálba!
A halál, az élet része, természetes velejárója! Ezt gondolja az ember húszévesen.
Hát, igen! Lehet, hogy az élet nem túl vidám kimenetelű velejárója, márcsak azért se mert nemigen lehet sztorizni róla a színészklubban.
Valahogy nem igazi a poén!
Így azután elindultunk és felvételiztünk és kirúgtak, elmentünk segédszínésznek, stúdiósnak, aztán megint felvételiztünk, megint kirúgtak és ez így ment egy darabig, aztán már nem felvételiztünk, vagy de, viszont csak alig, akkor meg fölvettek…
Fene se értette, ám nem is érdekelt.
Akkor jött az iskola, lestük a szakmát, nem tanultuk, színházakban ültünk, képeskönyvek a Tháliában, Bessenyei Othello-ja, Horvai Csehovjai, meg a viták utána a Bástyában, hogy de jó volt és persze mi miben lennénk, mennyivel jobbak.
Utána: az inasévek! Bölények árnyékában a színpadon, figyeld, ahogy megfordul, amikor kimegy, de nem néz vissza, csak áll, de ma visszanézett és akkor az azt jelenti, de nem azt jelenti, mért nem figyelsz, akkor jelentené azt, ha a szemébe nézne, hát a szemébe nézett bazmeg, jó, de a’ izé viszont nem nézett vissza, háthogyezt, kérek még egy fröccsöt!
Meg a diploma, de ünnepelni már nem lehetett, próbák, várjátékok, filmek, szinkron, tévé, rádió, rohanás, hová szerződtél, megbolondultál, eltemeted magad vidéken, te temeted el magad pesten, faszt fogsz játszani, mér te mit, vagy mit hiszel, hogy fogsz onnan a francból forgatni, szinkronizálni, mér, asszed téged kiad a színház?
De azért az oroszlánt feltétlenül ide!
Sekszpírt játszom, moliert, orosz klasszikust, ki rendezi, az egy fasz, mind fasz, mai magyart, ne szeress bele a partnerbe, kurvaannyát nem rám osztotta, valami szar bulgár, elszerződöm bazmeg, mi az, hogy kettősbe, azért ott ne tartsunk, az a jószínész, aki a főszerepet játssza, ugye, hogy te is itt vagy vidéken, én meg fenn forgatok, fennforgok basszameg, tillaárom!
Azt játszom, amit akarok, csak már nem érdekel, mert mérnem tudja a szöveget, minek mozog bele, kinevezték azt a barmot, olvastad egyáltalán, minek iszol, nem létezik, hogy nem lehet egy fejgéppel rendesen lekövetni, ne a főpróbahéten rendezd az utolsó jelenetet, mérnem lehet ebben a kurva jelmezben mozogni, hányszor kértem, hogy várd ki a szünetemet és ne takarj bazmeg!
És nehogy rám oszd az oroszlánt!
Megnősülök, minek, mingyá negyven vagyok, kell egy fék, fiad, nekem lányom, gratulálok, köszi válunk, mi is, mi lesz basszameg, ügyvéd, tárgyalás, vagyonmegosztás, gyerekelhelyezés, ügyvéd, rostand, madách, családterapeuta, megint csehov, bíróság, tényleg vele élsz, újranősülök, én is, megint fiú, nekem lány, a nagy most érettségizik, egyedül élek, húszévvel fiatalabb, molnárferencet, jászaji, naná, majd érdekes, főleg nem kiváró, biztos nem kosut, valami zenés szar, elegem van, mingyárt hatvan leszek!
Hallottad, hogy meghalt, én búcsúztattam, én meg verset mondtam x temetésén, zét elhagyta a felesége, y férjhez ment amerikába, aizé rákos, hogyhívják elitta a máját, kukázik, én meg nem találom a helyem, hát én se bazmeg!
Aztán egyszercsak ott állsz egy hangstúdióban, szemben egy fiatal kollégával, aki nemhogy azt nem tudja ki volt kótsi-patkó, szőkeszakáll, vagy kálmángyörgy, azt se tudja, te ki vagy…
Na, akkor, legkésőbb akkor, de akkor biztosan rájössz, hogy hiába játszottál kései nekrológra, ha nem mérted a részidőket!
***
(Köszi a képet Sersztnyev Csabi!)