Mit tegyél, ha rilette-et akarsz enni?
Előszöris bonts ki egy száraz furmintot, kortyolj bele, próbáld megtalálni a címkére írt ízeket. Aztán add fel és idd meg az egész pohárral.
Tölts mégegyet, a rilette úgyse hagy nyugodni!
Mert, hogy milyen húsból, ugye?
Kacsa legyen, az nem kérdés, kacsa, naná!
Túrd szét a mélyhűtőt kacsa után. Kacsa mindig van itthon.
Hát most nincs!
De ma már nem mehetsz el kacsáért, hiszen mindjárt bezár a piac, meg ittál két pohár bort.
Igyál egy harmadikat, gondolkozz megalkuvásokon, hiszen van a fagyasztóban sertéslapocka, marhapofa, csirkecomb.
Kacsa nincs. Pedig kacsa kell.
Akkor telefonálj a barátodnak. Hívd át a hétvégére zsíroskenyérre. Ne mond, hogy rilette, mert bár ő nem fog sznobnak tartani, hülyén hangzik a telefonba’.
Telefonálni azért kell, hogy lépéskényszerben tartsd magad. Hogy ne hessentsd el a rilette-et a terveid közül.
Másnap aztán menj be az óbudai piacra a „tyukosbélához”, de neki se mondd: „rilette”.
Mondd: „Béluskám, abból az isteni kacsamellcsíkból kéne egy kilócska!”
A kacsamellcsík az a kisdarab izom, ami filézés után a mellcsonton marad. Zsírtalan színhús. Kacsabélszín.
Vegyél még almát, hagymát, fokhagymát, mert bár biztosan van otthon, mit lehet tudni…! Kacsa se volt!
Hazaérve tegyél ki mindent a konyhaasztalra, almát, hagymát, fokhagymát, kacsát.
Örülj egy picit!
Nézz körül a fűszerek között! Színesbors, borókabogyó.
Menj a kertbe, vágj rozmaringot, tárkonyt, lestyánt, de azt azért tudd, hogy csak a rozmaringot rakod bele!
A konyhában konstatáld, hogy nincs alaplé.
Vond meg a vállad, csinálj alaplevet abból a tartósítómentes kockából.
Míg fő, vágd kockákra a csíkokat, mosolyogj filozofikusan, hogy így aztán négyszögesíthetnéd a kört is.
Kacsazsír mindig van otthon, tégy egy szép nagy serpenyőbe – nem baj, ha öntöttvas! – két evőkanállal. Amikor már forró, dobd rá a mellcsík-kockákat.
Ne ijedj meg, levet ereszt. Hagyd, hogy elpárologjon!
Még mindig ne ijedj meg, inkább tanúsíts önfegyelmet! Türelmesen várj, amíg körbepirul minden húsdarab!
Arrébb is mehetsz, nem kellesz oda!
Menj és nyiss ki egy üveg furmintot!
Nem, nem azért, hogy megigyad! Arra ott van az a barnasör, amit akkor töltöttél, amikor a zsír olvadt.
Ha már picit serceg a hús, egy szabad mozdulattal engedd föl borral.
Ne légy fösvény! Töltsd bátran!
Amíg a hús meg a bor barátkozik, vágj fel egy szép fej hagymát laskára, egy jó nagy fej fokhagymát félbe.
Ezalatt a bor részben a kacsába szívódik, részben elpárolog.
Most öntsd fel az alaplével. Kamu, dehát…, Istenem!
Tedd bele a hagymákat.
Vedd egész kicsire a lángot, tégy rá fedőt és menj vissza az Utas és holdvilágot olvasni.
Igenám, de az asztalon a gyümölcsöstálban ott van az alma, meg a körte!
Hámozz meg egy almát, magozd ki, vágd cikkekre és tedd bele a serpenyőbe.
Gondolkozz el a körtén is, vágd fel azt is, de inkább edd meg… Nem való bele!
Tedd bele a fűszereket, amiket az előbb elfelejtettél.
Egy hirtelen elhatározással mehet bele néhány szem szegfűbors is.
Utas és holdvilág.
Nem! Hiszen nem lesz elég a zsír! Két kanál? Milyen hülyeség?!
Tegyél bele még két kanállal!
Néggyel!
Na, jó! Hattal, de aztán elég legyen!
Most aztán van négy szabad órád!
Ne menj messzire, hisz akkor nem érzed az illatokat!
De hagyd békén!
Ne piszkáld!
Ne ülj le olvasni, nem fog menni!
Hívd föl távolélő évtizedes barátodat. Egyeztessétek bölcsességként élettapasztalataitokat. Akkor is, ha nem bölcsesség.
Mesélj neki a rilette-ről. Hogy alig eszik húst? Réparilette pedig nincsen!
Vágd le a körmödet, alaposan súrold meg a kezed! Tiszta kell legyen, majd ha tépkeded a húst. Mert azt puszta kézzel kell!
Még mindig van két órád!
Vedd rá a hozzádtartozó szelídtekintetű asszonyt, hogy csináljon egy ganache-t. Egy nehéz krémet a könnyű zsír után!
Merthogy szombaton átjönnek a kik egy kis zsíroskenyérre és legyen desszert!
Megcsinálja persze! Persze, hogy megcsinálja! Szereti is megcsinálni!
Lassan végetér az abálós-konfitálós folyamat a vasban.
Szedegesd ki a húsdarabokat. Terítsd szét egy tányéron, hogy hamarabb hűljön.
Szűrd át a pecsenyelét, komolyan fontolgatva, nem kell-e bele még egy kis furmint. Aztán inkább idd meg. Nem kell bele!
Vigyázz, hogy mindenképpen maradjon néhány szem a fűszerekből, hiszen te imádsz ráharapni, aki meg nem szereti, legfeljebb elnyom egy ízes magyar káromkodást, frank zsírokkal a foga között.
Mert frank lesz addigra az a zsír, hiába vagy te magad teuton!
Akkor már csak szét kell tépkedni a langyos húst és óvatosan rámerni a levet, ami zsírból és a kocsonyásodás igéretével bíztató szaftból áll.
Ha kihűlt, mehet a jégre.
Másnap szeletelj különféle hagymákat, édeset, erőset, pórét, paprikát, paradicsomot, meg friss kenyeret, urambocsá’ bagettet!
Aztán ha megjött a felmentősereg, egyetek, beszélgessetek mindenféléről, legkevésbé a rilette-ről.
Az magáért beszél.
Igyátok a furmint maradékait, vagy vörösbort, de a ganache után mindenképpen bontsatok egy üveg pezsgőt.
Aztán csak üljetek, nézzétek egymás szemében a rilette fényét-nyugalmát!
Mert – ami a legfontosabb – a rilette-et csak olyan barátokkal lehet fogyasztani, akikkel legalább olyan jó hallgatni, mint locsogni mindenféléről!
***
